Társkeresés 40 felett, párválasztás félidőben

Társkeresés 40 felett


40 év felett a társkeresés másképp működik mint 20-30 évesen. Átáll a szervezet, átáll a lélek takarékos-óvatos üzemmódra. Mások a prioritások, mások az álmok, változik a műveltség, az anyagi helyzet – ezen tényezők mind-mind befolyással bírnak a 40 feletti társkereső ember egyéni társkereső “módszertanára”.

A 40 év felettiek társkeresésének sajátosságai

Feltettük-e már valaha is a kérdést önmagunknak: mi változott meg (bennünk) az első randi óta? Ugyanaz az ember vagyok, aki 20-30-40 évvel ezelőtt voltam?
Valószínűleg nem. Nem tettük fel a kérdést. De hát miért is kérdeznénk ilyen ostobaságokat? Evidensnek tartjuk, hogy mi nem, csak a körülöttünk lévő világ változhat. És ha változunk is valamit, az többnyire pozitív előjelű változás. Okosabbak, bölcsebbek, tapasztaltabbak, érettebbek, rutinosabbak, türelmesebbek lettünk. A külső pedig nem számít.

Tehát: sikerre vagyunk kárhoztatva 🙂


Megértünk, mint a jó bor, vagy a Serrano sonka. Ugyanakkor eltávolodtunk fiatalkori önmagunktól, úgy nézünk vissza, saját múltbéli életepizódjainkra, mintha valaki más játszotta volna el bennük, helyettünk a nekünk írt szerepet.

Ha elővesszük az ifjúkori levelezésünket az asztalfiókból (20 év múlva frissítenem kell a cikket, szóljanak, hogy asztalfiók helyett felhőt, vagy drive-ot írjak majd!). Szóval, ha előveszünk egy szerelmes levelet, és beleolvasunk, nem igen hisszük majd el, hogy a benne kacskaringózó sorokat mi vetettük papírra; a gyermeteg, szentimentális mondatok tőlünk, vagy szerelmünktől származnak. Ugyanígy járhatunk, ha belelapozunk az esküvői fényképalbumunkba: mennyi keresetlen, esetlen bók. Mosoly, öröm, csillogó szemek. Ez voltam én? Így nézett ki a párom? Milyen őszinték voltunk akkoriban!

Emlékeink visszatükrözik a múltat. És rávilágítanak nem csak arra, hogy kik voltunk, kik vagyunk, hanem arra is, hogy kik lehettünk volna. Érdemes végigszaladni gondolatban az első 40-50 évünkön, mielőtt elhatározzuk, hogy új utakra térünk. Ha új párkapcsolatot szeretnénk kiépíteni valakivel.
Mert emlékezetünk még ha torz tükörként működik is, de eszünkbe juttathatja, hogyan “szoktunk” udvarolni, észrevéteti magunkban a szeretetet, a másik félben a vonzalmat; szeretni, szerelmet vallani tanít.
Idézzük fel többször is, kondicionáljuk magunkat. Sport-párhuzammal élve: meccs előtt nem maradhat el a bemelegítés!

A rajtvonalnál

Számarányát tekintve 40 feletti társkereső emberekből  található a legtöbb hirdető a Szívküldi társkeresőn. Elváltak, újrakezdők, özvegyek, örök facérok és későn érők.

Nézzük meg, hogy milyen élethelyzetből érkeznek hozzánk a negyvenes társkeresők?

  • Leginkább elvált emberek használják az oldalt, olyanok, akik válás után néhány hónappal, évvel újrakezdik a párkeresést.
  • Számos társkeresőnk kihűlő kapcsolatából menekülve, még családban, házastársi kötelékben élve keresi új párját.
  • Sajnos sok társkereső – főképp  a hölgyek – idejekorán megözvegyülnek a 40-es, 50-es korosztályból, és magányuk enyhítésére, új élet reményében keresik fel a társkeresőnket.
  • Sok fiatal a szingli létet választja párkapcsolat helyett, mondhatni, divat lett a szingliség, és csak élete nagyobb fordulóinál (30-40 évesen) ébred rá, hogy a magányra mégiscsak a párkapcsolat a legjobb ellenszer.
  • Negyven körül nem kevés férfiember “küzd” fokozódó libidóval, és keresi gátlástalan mohósággal a hölgyek kedvét – kevéske sikerrel. Nálunk legalább is nem sok reményük van a beteljesülésre, mert idejekorán kirostáljuk a szexcentrikus hirdetőket.

Társkeresés 40 felett – dönts érett nőként, férfiként!

Ahogy Jánosi Viktória párkapcsolati coach írja, a 40 feletti társkeresők gyakran reménytelennek látják a helyzetüket a társkeresés terén.

Már nem hajtja őket a családalapítás vágya, az első szerelem ígérete, ők azok, akik elsősorban biztonságra és partnerségre vágynak, nem pedig vad, féktelen szerelemre, mindent feladni képes szeretőre, gondtalan, szertelen pajkos együttlétekre.

A 40 feletti társkeresés sokkal megfontoltabban zajlik, mint a húsz évvel ezelőtti fiatalosan hévvel megélt próbálkozások.

Ez teljesen érthető, hiszen ebben az életszakaszban már a legtöbbünknek egzisztenciája, családja (gyermeke, idősödő szülei), és napi-heti-éves rutinja van. Érett személyiséggel rendelkezünk. Tudjuk mit akarunk az életben, mit várnak el tőlünk az életben, és látjuk testi-szellemi korlátainkat, szembesülünk első komolyabb betegségeinkkel, esetleg megéljük első nagyobb veszteségeinket mind a párkapcsolat-, mind a munka terén, és sajnos, a családban is.

Egyedi karaktereink amellett, hogy különlegessé tesznek minket, lecsökkentik “fogyasztóink” lehetséges számát, és leszűkítik az erre az “ízvilágra” éhes emberek körét.

Mit tegyünk hát, hogy megtaláljuk ennek a patinás, karakteres termék áruba bocsátásának legjobb módját, hogyan lépjünk rá még egyszer – reményeink szerint utoljára – a társkeresés kacskaringós  útjára?

Változtass az életmódodon, szokásaidon!

Első és legfontosabb tanácsom gyakorló ötvenesként, egykori negyvenesként, hogy lépjen ki a mókuskerékből. Csak egy kis időre. Csak egy órára, egy napra, egy hétre. Vegyen ki szabadságot, célozzon meg egy vágyott úti célt, lepjen meg látogatásával egy elfeledett barátot, napi rutinjaiból próbaképp hagyjon el egyet-egyet, és figyelje meg, hogy összedől-e a rendszer mindettől. Ha nem, akkor jöhet a következő lépés.

Magányos vagy? Így küzdj ellene

Magányos férfiSajnos bármikor bekövetkezhet, hogy magányossá válunk. Az állapot, az érzés sokszor nem jár fizikai egyedülléttel, akár szerető családi környezetben is utolérhet bennünket a magányosság érzése.
Mit tegyünk ellene? Néhány jól bevált ötlettel sietünk az Ön segítségére. Ezek némelyike nálam is hatásosnak bizonyult különböző élethelyzetekben.
Olvassa el tanácsainkat!

Fontos elhinnie, hogy egy negyvenvalahány éves ember még fiatal. Nincsenek kőbe vésett szabályok, lazítson a fékeken, az ellensúlyokból dobáljon le párat, hogy magasabbra emelkedhessen.

Nagy segítséget jelent, ha vannak barátai, bizalmas viszonyt ápol szüleivel, testvéreivel. Ők támogatni fogják a döntésében. Kérdezze őket bátran, hogy az adott változás vajon jól áll-e Önnek.

De soha ne kérdezze meg irigyeit, az exeit, és csak óvatosan a kamasz gyerekekkel!

Törődj magaddal!

Igaz, vagy sem, – bár fiatalok vagyunk még – de öregszünk. Lélekben fiatal 40-esek is öregszenek. Változik a külsőnk. Ráncok bújnak elő a test napfénynek leginkább kitett részein, szaporodnak májfoltjaink, ritkul a haj, kipárnázzuk hasunkat, fenekünket, olvasó-szemüveget biggyesztünk az orrunk felé, és így tovább. Nem kell mesélnem.

Nem bíztatok senkit napi 24 órás kozmetikai kezelésre és konditerem használatra a fenti problémák orvoslása céljából, de ésszerű keretek közt végzett “állagmegóvás” senkinek nem árthat meg: fordítsunk hát kicsit több figyelmet a külsőnkre ezentúl. A súlyfelesleg ledolgozható, és frizuraváltással, vagy ruhatárunk koncepció-váltásával is sokat javíthatunk kinézetünkön. És ha megoldható, a napi alvásidőt toldjuk meg egy órával. Az olvasó-szemüveg se SZTK keretes legyen, költsünk a divatos formára.

Vigyázzunk viszont, hogy az állagmegóvás ne csapjon át a megfiatalodásért vívott kétségbeesett küzdelembe. Nem kell, hogy 20 évesnek lássanak bennünket, ha 45 évesek vagyunk. Nem hiteles. De fontos, hogy leendő udvarlóink, partnereink érezzék a belőlünk sugárzó igényességet. Egy 40-50 éves ember éppúgy lehet vonzó, szexi, csinos, fess, elegáns, mint a 30 éves. Csak elhatározás kérdése az egész.

Ne legyenek lezáratlan kapcsolataink

Mint ahogy a fenti felsorolás is mutatta, a Szívküldi társkeresőn szép számmal keresnek tartós, komoly kapcsolatot olyan nők és férfiak, akik párkapcsolatban, családban élnek.

Nem tartom tisztességesnek sem magunkkal, sem párunkkal, és sem jövendőbelinkkel szemben, ha úgy tesszük közzé társkereső hirdetésünket ország-világ előtt – sokszor fényképpel – , hogy lezáratlan kapcsolatban élünk.

Tudom, hogy sok egyedülálló férfi portyázgat nálunk, könnyed, alkalmi kapcsolatra hajtva. Elszomorít. De nem visel meg. Ugyanakkor megrendítő látni, hogy milyen sokan vannak olyanok is, akik komoly szándékkal vannak jelen, komoly kapcsolatot keresnek nálunk úgy, hogy a szomszéd szobában közös gyereküket terelgeti éppen a párjuk.


Mindahány tanácsom közül ezt tekintem a leglényegesebbnek: csak akkor kezdjünk új kapcsolat építésébe, ha az előzőt már végérvényesen lezártuk, és kiléptünk belőle! Az “új kapcsolat” építésébe már beleértem a társkereső hirdetés közzétételét is.

Ha utolér a szerelem

Számos olvasói megkeresést kaptam az elmúlt években, amelyekben arról számoltak be boldog, megilletődött társkeresőink, hogy maguk sem hitték, de közel az ötvenhez, újra utolérte őket a szerelem. Majd jött a fordulat a levelekben: És akkor most hogyan tovább? Mit kezdjek én ezzel a helyzettel?

Nagyon jól érzékelteti a 40+ korosztályba tartozó társkeresők jó részének, ezzel az élethelyzettel kapcsolatos dilemmáját az egyik olvasónk hozzánk intézett tréfás-ijedt levele. Együtt sírtam-nevettem vele írása olvasása közben:

És most mit csináljak? Ugyanazt mint 18 évesen? Mutassam be a még élő 82 éves anyámnak? És a gyerekeim mit fognak hozzá szólni? Egyáltalán nem hasonlít az apjukhoz. A volt férjem magas, kopasz, izmos, informatikus, focibuzi. A párom egy fejjel alacsonyabb nálam (Jézusom!), antisportman, és csupa szőr, még a háta is, ja és levéltáros. Na ezt hogy adom be a barátaimnak?

És milyen lépések következnek ezek után. Első randikon túl vagyunk, közösségi tereken, ahogy kell, csak óvatosan 🙂 Most mi jön? Étterem. Mozi. Tapi. Ágyikó. Hát, én nem tudom, hogy ugyanazt a modellt kell-e követnem mint a családalapításnál. Ő is beszáll a buliba? Viszi a lányomat külön angolra, ha én nem érek haza időben? Egyáltalán: van annak realitása hogy valaha is összeköltözünk? Ő fog hozzánk, vagy mi hozzá? Jajj, és nekem nem kell az Ő családja, elég volt egy anyós. Van gyereke, de nem vele él. DE mi van, ha be kell fogadnunk őt is.

Nagyon ki vagyok készülve. Persze, szeretem, szinte csak rá gondolok egész nap (bár ez se normális, ezer a dolgom, a felelősség otthon, a melóhelyen), de nem hagy nyugodni a gondolat, hogy mi lesz ha kilépünk a “te csak egy kellemes program vagy az életemben” állapotból. Meg kell majd hozni olyan döntéseket, amikre még nem vagyok felkészülve.

Olvasónk félelmeiben én is osztozom. Nem tudom azt mondani, nem lesz semmi gond, majd magától megoldódnak a dolgok. Nem, ez nem igaz. De abban biztos vagyok, hogy rá lehet készülni a zökkenőmentes “átállásra”. Nézzük hát, miképpen!

Az én életem 2.0

Első, és legfontosabb dolog, amit tudatosítani kell magunkban, hogy én irányítom az életemet. Már nem vagyok gyerek, nem most lépek ki a nagybetűsbe. És ami még fontosabb: nem újrakezdjük az életünket! Ez hibás hozzáállás. Én inkább úgy írnám le a ránk váró eseményeket, de még inkább folyamatot, hogy most újrakapcsolódunk – átrendezzük a bennünket körülvevő erőtereket, belépünk egy másik ember történetébe is, de a miénket is folytatjuk.

Hétköznapi nyelvre ezt úgy tudnám lefordítani – olvasónk levelére reagálva – hogy igen, egyszer beugrunk anyához is a párunkkal pár percre. Nem szorongunk a gyerekek miatt: nem az apjukat cseréljük le, ő köszöni szépen jól van, és jól-rosszul ellátja az apai teendőket. Nem új apát hozunk a házhoz, hanem egy embert, aki anyából újra derűs, jó fej anyát csinált.
És  ki mondta, hogy az első héten már ágyba kell bújni vele? Olyan elképzelhetetlen az az opció, hogy akár fél éven át minden szombaton vele evezek a Dunánk, és ennyi, nem több?
De persze, ha szeretnék vele ágyba bújni, akkor meg ne görcsöljek ezen!

Összegzés

Folytathatnám még a példákat, de minddel magamat ismételném csak.

Tudatosítsuk magunkban és örüljünk neki, hogy újabb relációkkal egészült ki a kapcsolati hálónk, és újabb támasztékot kapott labilis érzelmi életünk. Ennek örüljünk, és ne a lehetséges forgatókönyveket lapozgassuk!
Bátorság! Ahogy egy tanárom mondta az egyetemen: “ne a félelmeid határozzák meg a döntéseidet, hanem döntéseiddel próbáld meg legyűrni a félelmeidet“!

Ezzel az útravalóval búcsúzom Öntől, kedves 40-es társkereső olvasóm. Sok sikert kívánok a társkereséshez, és a sikeres társkeresés túléléséhez 🙂

Csaba

A Szívküldi alapítója, a Lélekbúvár oldal párkapcsolati szakértője vagyok. 17 éve foglalkozom online társkereső oldalak működtetésével, és ennek kapcsán párkapcsolati problémák megoldásával. Gyógypedagógusként kiemelt figyelmet fordítok a sérült emberek párkapcsolati nehézségeinek kezelésére.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • Kedves Csaba. Szeretettel kívánok boldog névnapot. Szinte minden írását elolvastam. Sokat tanulok belõle. Kõszõnõm a szivkùldi lehetõséget. Ùdv. Ari

    Válasz